A biztonság védjegye

Cégünk Közép-Európa és a magyar biztonsági piac meghatározó, dinamikusan fejlődő vállalkozása. A biztonsági protokollt, a honi és a nemzetközi szakmai etikai szabályokat önmagunkra nézve mindig kötelezőnek valljuk, és komolyan vesszük: megbízóinknak dolgozni presztízs, munkatársainknak a cégnél dolgozni érdem, s bizonyítani mindenütt, minden nap kötelező. 1996-ban negyven országot megelőzve megkaptuk a „Gyémántcsillag a minőségért” nemzetközi nívódíjat Mexico Cityben. A további nemzetközi díjak mellett 2002-ben, a világ legnagyobb példányszámú politikai-gazdasági napilapja (Nikkei, Japán, 3 millió példány) címoldalán elismeréssel mutatta be cégünket, s az In-Kal, mint márka 2008-ban a Business Superbrands elismerést is elnyerte.
A cégcsoportot az azóta elhunyt id. Dr. Lasz György alapította, akinek életfelfogása örökre belénk égett: „Kétféle módon lehet felemelkedni az életben: vagy a magunk igyekezetével, vagy mások ostobaságával. Én az előbbit választottam filozófiámul. Aztán az sem mindegy, hogy a gazdag pénzzel, a szegény ésszel, vagy hittel kerekedik felül…”

Dr. Lovas Kázmér
Vezérigazgató
In-Kal Zrt.

Íme az In-Kal

Megbízásaink száma, azok jelentősége az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt és mélyült. Partnereink a honi és nemzetközi közélet, valamint a magánszféra meghatározó, vezető intézményei és személyei. Közintézmények, diplomáciai képviseletek, a világ prominens döntéshozói és sztárjai mellett számos óriási tömegrendezvényen biztosítjuk kompromisszumok nélkül, mindig prémium színvonalú szolgáltatásunkat, 24 órás rendelkezésre állással.
Bevételünk 10%-a rendezvény- és programbiztosítás, legnagyobb része azonban komplex biztonsági szolgáltatásokból adódik össze: épületek védelme, biztonságtechnikai telepítések. Az In-Kal cégcsoporton belül az első vagyonvédelmi vállalkozás 1990-ben jelent meg a hazai piacon.
A legnagyobb rendezvénybiztosítási és szakmai referenciával rendelkezünk a magyar piacon. Az általunk használt infrastruktúra a világ élvonalába tartozik. Igaz ez a védett személyek szállításától kezdve őreink felszerelésén és öltözetén át, egészen a pénz- és értékszállításig.
A Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetsége (IBSSA) minősített tagjaként cégfilozófiánkban tudatosan vállaljuk az innovátor szerepét, így Magyarországon elsőként szerveztük meg 1996-ban a légi értékszállítást. Európai színvonalú minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezünk. Akkreditált intézményként figyelünk humánerőforrásaink folyamatos biztosítására, állandó képzésére, szakmai tudáskincsünk mélyítésére és megosztására.

Felelős gondolkodás

Megbízásaink időtartama alatt, a Generali Providencia Biztosító Zrt.-nél kötött, egy milliárd forint értékre szóló teljes körű kockázati és felelősségbiztosítással rendelkezünk. Felelősségbiztosításunk olyan káreseményekre terjed ki, amelyek a vállalkozás keretében végzett, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény alapján a szolgáltatás során a megbízót, vagy megrendelőt érhetik. Ezekre a káreseményekre a biztosítási szerződésben meghatározott egy milliárd Ft/kár/év felső értékhatárig szakmai felelősségbiztosításunk nyújt fedezetet. Valamint rendelkezünk egy hasonló nagyságrendű általános felelősségbiztosítással is, amely idegen, harmadik fél részére okozott károk megtérítésére szolgál.